Hogyan lettek a lakótelepek?
Ha azt mondom, hogy lakótelep, 10-ből 9-en valószínűleg egy csomó panelházat látnak maguk előtt. Pedig láthatnák mondjuk ezt is:
Wekerle-telep - Kép innen.
Bizony, a Wekerle-telep a maga sajátos kis mesevilágával nem is annyira különbözik ettől:
Havanna Lakótelep, Budapest - kép innen
Volt ugyanis egy kor, amikor a lakótelep még nem a szétfagyott vasbeton pingpongasztalt, meg a büdösödő szemétledobót jelentette, hanem egy modern és minden igényt kielégítő építészeti megoldást a lakáshiány megoldására. Nem csak Kelet-Európában.
A XIX. századi iparosodás Európa szinte minden csücskében lakáshiányt hozott, mégpedig úgynevezett minőségi lakáshiányt. A XIX. század végi Budapestről például borzalmas dolgokat olvashatunk: a fővárosba tömegével érkeznek vidékről a munkások, ipari tanulók vagy cselédek, akinek fizikailag nincs hol aludniuk. A legtöbben egy-egy szobát, rosszabb esetben ágyat tudnak bérelni, az inasok gyakran a műhelyek padlóján, vagy éppen magán a gyalupadon alszanak. A kisszámú gyári munkáslakásban ebben az időben nem ritkán sok gyerekes családok, vagy éppen több család (pl. a testvérek és azok gyereki) húzzák meg magukat.
A lakások közművesítése sokszor egyáltalán nincs megoldva, sokszor már az is kihívás, hogy az eldugott külvárosi negyedből legalább a közfürdőbe eljusson valaki. Ilyen körülmények között nem csak Budapest, de Európa összes iparosodott városa felett egy járványügyi időzített bomba ketyeg: terjed a tüdőbaj, a spanyolnátha és az összes olyan kórság, amellyel ma már maximum a nagyszüleink riogatnak.
A lakótelepek építése az első világháború után indult meg és a keleti és nyugati lakáspolitika ekkor még nem sokban különbözött. A gyárak, ipari körzetek környékén az állam, vagy éppen maga az adott gyár igyekezett lakható, elfogadható környezetet kialakítani orvosi rendelővel, iskolával, imahellyel, a kor igényei szerint.
A dunakeszi MÁV-lakótelep 1928-ban - kép innen
'30-as években épült szükséglakás Budapesten, a Bihari úton - kép innen
A következő lakótelep-bumm Magyarországon az 1950-es években következik be. Az iparosodás és a népességvándorlás problémája még ekkor is bőven fennáll, súlyosbítva a II. világháború okozta pusztítással. A lakótelep-építés ekkoriban még nagyjából ésszerű keretek között marad: a maguk módján szép, téglából épült, 3-4 emeletes tömböket húztak fel ekkoriban, általában egy pici belső kert körül, a homlokzatot pedig csodálatos szocialista-realista elemek díszítették.
Budapest, Kerepesi úti lakótelep - kép innen
Az ’50-es években a cél még az volt, hogy viszonylag elfogadható áron tudjanak új lakásokat felhúzni, ezért az ekkori építkezések általában a külvárosok szélén, valamilyen már közművesített területen zajlottak. Közben persze szépen lassan megérkeztünk a ’60-as évtizedbe, jött a miniszoknya meg a hűtőszekrény, és vele együtt a 15 éves lakásépítési program is.
A lakásépítési program célja 1 millió lakás felhúzása volt. Ez az építkezés már nem csak a lyukak betömködését szolgálta. A lakótelepek ekkor a szocialista ipar erejét is hivatottak voltak demonstrálni, ráadásul egészen jó árú, a kor viszonyai között nagyon jó komfortfokozatú lakásokat biztosított az „új generációnak.”
A Budapesti, Dagály utcai lakótelep, 1968-ból - kép innen
Ennyi lakás már nem lehetett volna felhúzni „csak úgy”. Ekkor épültek meg az első házgyárak és ekkor jöttek létre az első típustervek. Ekkoriban általában „szalagházak” (3-4emeletes, hosszú épületek), vagy magasabb „pontházak” épületek. Ezeknek már nem volt belső kertje, helyettük egymással párhuzamos házsorokat alkottak.
A ’70-es években újabb programot hirdettek meg, amely 1990-ig tartott. Ekkor szinte őrületes sebességbe kapcsolt a lakásépítés: a szovjet nagypaneles technológiával felhúzott, hosszú tízemeletes szalagházakból álló telepek gyakran városnyi, 30-35 ezer főnyi embert tömörítettek. Döbbenetes szám, de az ekkor épült lakások kb. a 40%-át teszik ki a mai lakásállománynak – nahh, ezért beszélünk mi is lakótelep-jelenségről.
Dunakeszi, Barátság úti lakótelep - 1970-es évek - kép innen
A ’80-as években érezhetővé vált, hogy egy kicsit vissza kell venni a tempóból. A lakásfinanszírozás jelentősen átalakult, az újonnan épített lakótelepi lakások pedig a szegényebb rétegeknek is lehetőséget kínáltak, ez viszont együtt járt azzal, hogy a lakótelepek is kezdtek „sötét környéknek” számítani.
A problémát részben azzal próbálták megoldani, hogy igyekeztek szépíteni a lakótelepeken. Ekkoriban gyakran alacsonyabb házak épültek, a sarkokban, szögletekben megpróbáltak kerteket kialakítani. Divat lett a színes panelek használata is.
Alacsonyabb építés, sátortető, Dunakeszi, Barátság u. ('90-es évek) - kép innen
A rendszerváltozás és a lakásfinanszírozás átalakulása aztán végképp lezárta a panelkorszakot és a nagy lakótelep-építéseket is, a panelek pedig elindultak a maguk hol dicsőségesebb, hol kevésbé dicsőséges útján. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz ;).
A cikk Egedy Tamás írásának felhasználásával készült!
